JEGYZŐKÖNYV
Készült: 2012. július 7-én 18 órakor Körösladányban a Székelyföld Szerelmesei Egyesület közgyűléséről..
Jelen vannak: 88 fős tagságból 40 fő jelen van a jegyzőkönyvhöz csatolt jelenléti ív szerint.
Dr. Aracsi József Elnök: Köszöntöm az Egyesület megjelent tagjait, és minden érdeklődőt.
Megállapítja, hogy a 88 fős tagságból 40 fő van jelen. Az Alapszabály értelmében a másodszorra összehívott közgyűlés a megjelentek számára való tekintet nélkül határozatképes.
Felhívja a jelenlévők figyelmét, a megismételt közgyűlésre az eredeti közgyűlésre vonatkozó szabályok érvényesek.
Engedjétek meg, hogy még a közgyűlés hivatalos megkezdése előtt, egy szomorú kötelezettségünknek tegyünk eleget. Kérek mindenkit, hogy 1 perces néma felállással és főhajtással emlékezzünk meg a tavaly december 16.-án meghalt tagtársunkról, Blénessy Sanyi Bácsiról.
Nyugodjon békében.
Térjünk rá a közgyűlés hivatalos részére.
Javasolja, hogy a közgyűlés jegyzőkönyv vezetője az Egyesület Alapszabályának IV. 5. pontja, negyedik bekezdésének megfelelően Dr. Aracsi Józsefné legyen.
Javasolja, hogy a jegyzőkönyv kettő hitelesítője: Börcsökné Nenczl Mária, és
Osztopányi Lászlóné legyen.
Az elfogadásra szavazást kér.
Megállapítja, hogy a közgyűlés 40 Igen, 0 tartózkodással, 0 nem szavazattal:
Dr. Aracsi Józsefnét jkv.vezetőnek
Börcsökné Nenczl Mária, és
Osztopányi Lászlóné tagokat
elfogadta jegyzőkönyv hitelesítőknek.
Meg szeretném kérdezni, hogy a kiküldött meghívóban szereplő napirendeken kívül van – e valakinek a napirendekre vonatkozóan más javaslata?
Kérem, a közgyűlést, hogy aki elfogadja a meghívóban szereplő napirendeket, az kézfelemeléssel szavazzon.
Megállapítom, hogy a közgyűlés a napirendeket 40 igen, 0 tartózkodás, 0 nem szavazattal az alábbiak szerint fogadta el.
Napirendi pontok:
1./ Beszámoló az egyesület 2011. évi munkájáról, annak megvitatása, elfogadása.
Előterjesztő: Dr. Aracsi József elnök.
2./ Beszámoló az egyesület 2011. évi pénzügyi helyzetéről, annak elfogadása.
Előterjesztő: Kocza Tamásné egyesület elnökségi tagja, könyvelője
3./ 2012. évi munkaterv megvitatása és elfogadása.
Előterjesztő: Dr. Aracsi József elnök
4./ A székelyföldi „Sövér Elek Alapítvány”-nyal kötendő együttműködési
megállapodás megvitatása és elfogadása.
Előterjesztő: Dr. Aracsi József elnök
5./ Egyebek
Ezek után térjünk rá a napirendek tárgyalására.
1./ Napirend: Beszámoló az egyesület 2011. évi munkájáról.
Dr. Aracsi József elnök:
A beszámolónk egy kicsit mindig fura, hiszen keresztféléves a beszámoló. Jelenleg is a 2011. második féléve és a 2012.év eddig eltelt időszaka képezi a beszámoló tárgyát. A könnyebb érthetőség és áttekinthetőség kedvéért a beszámolómat én a 2011 év teljes időszakára, plusz a 2012. eddig eltelt idejére készítettem el.
Ezután a jegyzőkönyvhöz csatolt írásos beszámolót ismerteti a tagsággal.
Megkérdezem, hogy a beszámolóhoz valakinek van-e kiegészítése, kérdése. A beszámolóhoz kiegészítés, kérdés nem hangzott el.
Kérem a jelenlévő tagságot, hogy szavazzunk, aki elfogadja a beszámolót az kézfelemeléssel szavazzon.
Megállapítom, hogy a közgyűlés a 2011 évi egyesületi munkáról szóló beszámolót
40 igen, 0 tartózkodás, 0 nem szavazattal elfogadta.
1/2012 (VII. 07.) Kgy. HATÁROZAT
A Székelyföld Szerelmesei Egyesület megtárgyalta és 40 igen, 0 tartózkodás, 0 nem szavazattal elfogadta az egyesület 2011. évi munkájáról a beszámolót.(jegyzőkönyvhöz csatolva)
Határidő: azonnal
Felelős: Dr. Aracsi József elnök
2./ Napirend: Beszámoló az egyesült 2011 évi pénzügyi gazdálkodásáról
Dr. Aracsi József elnök felkéri Koczka Tamásné elnökségi tagot, hogy ismertesse az
egyesület 2011. évi pü. Beszámolóját.
Koczka Tamásné az egyesület könyvelője, elnökségi tag ismerteti a jegyzőkönyv
mellékletét képező írásos pénzügyi beszámolót, kiegészítésében elmondja, hogy tulajdonképpen a bevételek csak a tagdíjakra korlátozódnak, ezután már lehet kérni az 1 %-ot is.
Dr. Aracsi József megköszöni Koczka Tamásnénak a pénzügyi beszámoló ismertetését. Megkérdezi az egyesület tagjait, hogy van-e kérdése, hozzászólása valakinek a napirendhez.
Kérdés, hozzászólás nem volt. Dr. Aracsi József kéri a tagságot, hogy szavazzanak.
Megállapítom, hogy a 2011. évi pénzügyi beszámolót az egyesület tagsága
40 igen, 0 tartózkodás, 0 nem szavazattal elfogadta.
2/2012 (VII. 07.) Kgy. HATÁROZAT
A Székelyföld Szerelmesei Egyesület közgyűlése az egyesület 2011. évi pénzügyi beszámolót (jegyzőkönyvhöz csatolva) egyhangúlag elfogadta.
Határidő: azonnal
Felelős: Koczka Tamásné elnökségi tag.
3./ Napirend: A 2012. évi munkaterv megtárgyalása és elfogadása.
Dr. Aracsi József elnök ismerteti az egyesület 2012 évi munkatervét (jegyzőkönyvhöz
csatolva). Kiegészítésében elmondja, hogy csak azért ennyi feladatot tervezett az elnökség, mert amennyiben pályázaton nem nyerünk pénzt, nem tudunk plusz feladatot felvállalni. Pénz nélkül nem tudunk diákokat, szülőket, tanárokat utaztatni, elszállásolni és etetni.
Megkérdezi, van-e valakinek javaslata, kérdése, hozzászólása.
Kristály Mátyás kért, és kapott szót:
Elmondja, hogy Budapesten volt a Székely-Magyar találkozó, Izsák Balázs az autonómiáról tartott előadást „Területi autonómiát Székelyföldnek” címmel. Ezt a mozgalmat az egyesületünknek is kellene támogatni úgy gondolom.
Dr. Aracsi József elnök válaszában elmondta, hogy mindenki megteheti, aláírhatja, de a Székelyföld Szerelmesei Egyesület, mint civil szervezet nem támogathatja, mivel az alapszabályunkban benne van, hogy az egyesület politikai tevékenységet nem folytat.
Az egyesület tagjai aláírhatják, én is alá fogom írni valószínű.
Mivel más kérdés, hozzászólás, javaslat nem hangzott el a napirendhez, kérem szavazzunk a 2012. évi munkaterv elfogadásáról.
Megállapítom, hogy a közgyűlés a 2012. évi munkatervet 40 igen, 0 tartózkodás, 0 nem szavazattal elfogadta.
3/2012 (VII. 07.) Kgy. HATÁROZAT
A Székelyföld Szerelmesei Egyesület közgyűlése az egyesület 2012. évi munkatervét ( jegyzőkönyvhöz csatolva) egyhangúlag elfogadta.
Határidő: 2013. augusztus.
Felelős: Dr. Aracsi József elnök.
4. Napirend: A 2013. évi pályázatokhoz együttműködési megállapodások megkötésére felhatalmazás az elnökség részére.
Dr. Aracsi József elnök elmondja, hogy erre a felhatalmazásra azért van szükség, mert a tagság 4 telephelyről tevődik össze. Ha év közben össze kell hívni egy közgyűlést, bárhova hívjuk is össze, mindenkinek sokat kell utaznia, és nem biztos, hogy határozatképes lesz a közgyűlés. Ezért az elnökség felhatalmazással megkötheti a szerződést az együttműködésekről. Kevesebb embert könnyebb mozgatni, mint az egész tagságot. Tájékoztatja a tagságot a Nemzeti Együttműködési Alap lehetőségeiről és a pályázati feltételekről, a feladatok meghatározásáról.
(tájékoztatás írásban mellékelve a jegyzőkönyvhöz.)
Megkérdezem, hogy az elhangzottakhoz van-e valakinek kérdése, hozzászólása, javaslata?
Kérdés, javaslat nem hangzott el. Kérem, szavazzunk arról, hogy a közgyűlés felhatalmazza az elnökséget az együttműködési megállapodások megkötésére.
Megállapítom, hogy a közgyűlés a határozati javaslatot 40 igen,0 tartózkodás, 0 nem
Szavazattal elfogadta.
4/2012 (VII. 07.) Kgy. HATÁROZAT
A Székelyföld Szerelmesei Egyesület közgyűlése egyhangúlag felhatalmazta az elnökséget a 2013. évi pályázatokhoz együttműködési megállapodások megkötésére.
Határidő: azonnal
Felelős: Dr. Aracsi József elnök
5./ Napirend: Egyebek.
Dr. Aracsi József elnök tájékoztatja a tagságot, hogy - Dunaharasztiban 2011. augusztus 26-án, rendkívüli elnökségi ülésen felvettük Eigel Tibort, aki mint érdeklődő vett részt Dunaharasztiban, és a közgyűlés után kérte felvételét.
A dunaharaszti közgyűlést követően Dienes Zsuzsanna kérte pártoló tagi felvételét az egyesületbe, ezért a december 9-ei elnökségi ülésünkön pártoló tagnak felvettük. Sajnálatos módon Blénessy Sanyi bácsit a nyilvántartásunkból elhalálozás miatt 2011. december 16.-ai dátummal kivezettük, így 2011. december 31-ével egyesületünknek 89 fő tagja és 2 pártoló tagja volt.
A mai 2012. július 7-ei elnökségi ülésünkön 4 főt töröltünk nyilvántartásunkból és 3 főt vettünk fel, így létszámunk a mai napra 88 főre alakult.
Dr. Aracsi József elnök megkérdezi, akar – e valaki az egyebek napirendi ponton belül hozzászólni.
Gáspár József kért, és kapott szót:
Egy hónapja felvettem a kapcsolatot Gál Mihállyal, a székelyföldi „Sövér Elek Alapítvány” elnökével, aki biztosított arról, hogy a vezetőséggel való egyeztetés után jóváhagyást kérnek a közgyűléstől a megállapodáshoz. További egyesületekkel és alapítványokkal is keressük a kapcsolatot Székelyföldön.
Turbucz Andrásné, az „őszikék nyugdíjas klub”-bal kapcsolatban elmondta, hogy nagyon sokat pályáznak eredményesen és eredménytelenül ahhoz a kollégiumhoz, ami az alapszabályban megfogalmazott célokhoz a legmegfelelőbb. Sajnos nagyon sokszor meg kell előlegezni a pénzt, és van, amikor nagyon későn kapják meg az összeget. Nagyon sok a buktató, és van, amiért mégis érdemes pályázni.
Dr. Aracsi József elnök megköszöni Turbucz Andrásnénak a hozzászólást.
Több észrevétel, hozzászólás nem volt, Dr. Aracsi József Elnök megköszönte a megjelenést, a hozzászólásokat, minden jelenlévő és távollévő tagnak jó egészséget, eredményes munkát kívánt, az ülést bezárta.
k.m.f.
Dr. Aracsi József sk. Horváth László sk.
Elnök Elnökhelyettes
Dr. Aracsi Józsefné sk.
Jegyzőkönyv vezető
Jegyzőkönyv hitelesítők:
Börcsökné Nenczl Mária sk. Osztopányi Lászlóné sk.
A másolat hiteles: Dr. Aracsi Józsefné sk. Jkv.vez. Titkár.