Székelyföld Szerelmesei Egyesület Beszámolója
Körösladány
Sok szeretettel, tisztelettel köszöntöm, ezen a szép napon, az egyesület minden tagját, részvevőit, pártolóit, támogatóit! Jónás Sándorné Jutka vagyok a Körösladányi egyesület tagja.
„Az igaz Istentisztelet lehet egy érintés, egy gondolat, egy szó vagy bármi abból a millió gesztusból és történésből, ami egyetlen napunkban megesik velünk, bennünk és körülöttünk.”
Úgy érzem ez az idézet a 7. Egyesületi találkozónak lehet a mottója! Hiszen ismét együtt lehet ez a „maroknyi” csapat, kik hisznek abban, hogy céljaik megvalósulnak- és nemessé válnak!Körösladányt, városunkat, és az egyesületet Körösladányból, 19 fő képviseli ezen a várva várt rendezvényen.
Tagjaink, segítőink, akik szívükön viselik az egyesület működését, és a székely magyar kultúrát, a lehetőségeik mellett, a népi értékét híven ápolja, megpróbálják fejleszteni-, fenntartani. Évente több Székelyföldi látogatást szervezünk, hogy megismerjük kultúrájukat, népi értékeiket, hagyományaikat, tájegységeiket. Tudjuk, hogy a Körösladányi Szervezetünk, is abban a társadalmi rétegben él, hol a pénzügyi fenntarthatóság penge élen táncol. Észak- Békés mezőgazdasági terület, kevés iparral- és itt is érződik a világválság sajnos. Nem beszélünk, tovább a gondokról- előtérbe helyezzük a minden napjainkat, és a jövőt. Kezdjük a 2013-as esztendővel. A 6. Székelyföld Szerelmesei Egyesületi találkozóval, mely Szigetváron rendeződött- nagyon precízen színvonalasan felépített rendezvénnyé forrta ki magát. Köszönet a szervezőknek, a résztvevőknek, támogatóknak!
Tagszervezetünk Körösladányban nagyon várta a Székelyföldről érkezőket, s mi a férjemmel is izgultunk, mert az első találkozásunk volt a tagokkal. Nagyon kellemes délután volt számunkra. Eigel Tibort és nejét, Katát mi szállásoltuk el, a többiek a Körösladányi vendégházban lettek elhelyezve. A vacsora a Vén Márkus étteremben volt. Másnap együtt indultunk Szigetvárra. A találkozó után még egy pár napot itt töltöttek vendégeink, majd egy meglepetés búcsúvacsorával zártuk a 2013-as találkozót, melyen vendégünk volt Kardos Károly Polgármester úr, Dienes Sándor református lelkész. Köszönet a támogatóknak: Kecskeméti Bálint, Nagy Tibor/ ki a húsárut biztosította/, Kardos Károly városunk polgármesterének, és a Körösladányi tagoknak. Az egyszerűség keretén túl, a lelkesedésünk volt nagyobb. Küldtünk adományt is,/ PC technikai eszközök/ melyet Jámbor Lajos tanár úrnak szeretnénk még egyszer megköszönni.
Az Augusztusi hónapunk is kellemes eseménnyel kezdődött. A Háromkúti gyerekek készültek Szigetvárra- és nálunk is töltöttek egy kis időt. Szállásolásuk a városi vendégházban történt. Néhány nap elteltével- feltöltődve érkeztek meg ismét, Körösladányba a gyerekek, és a kísérőik. Mi meglepetés vacsorával vártuk őket. Eltűnődöm azon- milyen jó érzés-hogy, ha ezek a gyerekek elviszik jó hírét ennek a maroknyi kollektívának- messze a Székelyföldre! Köszönet a támogatóknak: Kardos Károly Polgár mester, Körösladányi Önkormányzat, Kecskeméti Bálint Vén Márkus étterme, Hőgye Mihály Körös Sütőipari KFT. Fehér Erzsébet, Jónás Sándorné, édességgel kedveskedett Gál Gyuláné, Turbucz Andrásné, aki a finom csirkepörköltet főzte, Sánta Sándor, Szabados Zoltán, Baranya Marianna, Petneházi Istvánné. Ismét adományt küldtünk a Háromkúti gyerekeknek- Jámbor Lajos Tanár úr jóvoltából.A Körösladányi tagszervezet a szeretet ünnepére is készült. Nagyszalontára küldtünk adományt az árva gyerekeknek. Könyvek, játékok, édesség, ruhanemű. Egyszerű okból: Adni jó! Újfalusi tanár úr, a helyi Református Egyházközség presbitere segítségével jutattuk el ezeket a csekélységeket.
Elvem: Ha csak felét tudod átadni az életterednek abból, ami benned, van- Szeretet- megbecsülés- tisztelet—már sokat adtál! Ez így igaz- éljünk e- szerint!Torockóra is küldtünk adományt a Böjte Csaba Atya árvaház lakóinak, Böjte testvér cselekedete olyan nemes, mely a keményszívűeket is adományra készteti-, hiszen gyermekekről van szó! Attól jobb érzés nincs - amikor, az arcon a görbe vonal mosollyá változik!
Külön szeretném megköszönni a Körösladányi Egyesületi tagok nevében, Dienes Sándor Református lelkész önzetlen támogatását!
Az hogy oda figyelünk, egymásra- még jobban összekovácsolja egyesületünket. Példa erre: Gooz Karcsi születésnapja-70. melyet együtt ünnepeltünk meg Körösladányban a vén Márkus étteremben. A Nagy Magyarország tortája- meg társaság öröme- egy kicsit facsarta szívet- olyan megható volt! Ez az az érzés mely határokat, falakat dönt le,- úgy hívják tiszta emberi barátság! Városunk közéletében is részt veszünk- képviselve a Székelyföld Szerelmesei Egyesületet/ úgymint- Ladányi Napok, Főző verseny, Kolbászgyúrás, Koszorúzás, Ladányi Karácsony/
Magam részéről is próbálok lépéseket tenni a Székelyföld lakóival, kultúrájával való közelebbi kapcsolat létrehozásában. A Körösladányi „Őszikék” Nyugdíjas klub, és az Észak- Békés Megyei Nyugdíjas Szervezetek Egyesületének vagyok a titkára. Több mint 1000 „szépkorú” tagunk van. A Bethlen Gábor Alapítvány által kiírt pályázati lehetőséget megragadva pályáztam: „Székely ember nem hajlik, csak törik” címmel.
Ami motivált bennünket arra, hogy nyissunk határon- túl működő szervezetek felé: a magyar kultúrát, népi értéket híven ápolni, fejleszteni-, fenntartani, hiszen mi is határ menti megye vagyunk. Ezzel az elképzeléssel tehetünk a civil közösségégért, és ez az összefogás, úgy a nyugdíjasok között, mint a társadalmi szervek között nyitottabbá együtt működtethetőbbé teszi elgondolásunkat, érdeklődéseinket, nem utolsó sorban a kapcsolatteremtés lehetőségeinket. A hagyomány bennünk él, még akkor is, ha területileg más az életközösség helyszíne. Az Ethnographia Gyergyóiensis Alapítvány. Kisné Portik Irén, néprajzkutatójával és Gáll Kinga, Gyergyószárhegyi Torzsások Egyesületének vezetőjével vettem fel a kapcsolatot. Nagyon jó lett volna, ha szervezetünk bepillantást kaphatna sokrétű hagyományaikat féltőn őrző Székely magyar intenditásukba. Sajnos forrás hiányában elutasították, ebből guruló forint nem lett- hiába volt nyertes a pályázat. Nem adom, fel- újra próbálkozom. Ezúttal szeretném megköszönni a két hölgynek-, hogy szívvel- lélekkel próbáltak segíteni a kinti program összeállításában! Célunk megmarad továbbra is: emberi értéket, nép kultúrát elhelyezni arra, szintre mely a Magyarságot kiemeli, határon innen- határon túl!
A jelenkor dolga, a hagyományok újraélesztését is felvállalni, a kézművesség újra tanítását kézbe venni, tenni mindazokért az értékekért, melyért egy népcsoport, a kultúrájának megőrzése erre hivatott. Az ősi tudást átadni, élményszerűvé tenni, hirdetni a rohanó digitalizált világban nem kis feladat, de megéri. A mai anyagias világban egyre inkább kezd feledésbe merülni a nemzet, a gyökerek és a vallás, és ha ezért tehetünk egy kicsit, akkor már megérte! Köszönöm, hogy meghallgattak, jó egészséget, és jó szórakozást kívánok a találkozó minden résztvevőjének!
Ezzel az idézettel búcsúzom:
" Mindazokért, kik hittel, karddal, szolgálták e szép hazát, Mindazokért most kérlek, Uram, Suttogj velem egy szent imát.”