Beszámoló az egyesület 2013. évi munkájáról: Gyergyószentmiklós

Beszámoló

az elmúlt év, székelyföldi telephely tagjainak a tevékenységéről, 2014-es közgyűlésre.

 

                  Mivel ebben az évben, 2014-ben, a 7-ik közgyűlés helyszíne Gyergyószentmiklós, a tagjaink  a lehetőségekhez  mérten igyekezett idejében megtervezni,  megszervezni és  feltételeket biztosítani a Magyarországról érkező tagok fogadására.  Az időpontot és a programot idejében, 2013 novemberében,  leközöltük minden telephelynek, hogy a 2014-es évben a részvevők a szabadságukat meg tudják tervezni.

                 Az egyesületünk tagjai által 2013-ban gyűjtött adományokat átadtuk  a Háromkuti           iskolának és a Böjte Csaba gyergyószárhegyi „Kájoni János „, valamint a gyergyószentmiklósi „ Szent Anna „ gyerekotthonoknak.

                Kapcsolatot tartottunk „Hármaskút” egyesülettel. Hozzájárultunk a gyerekek toborozásához Háromkúton,  az autóbusz biztosításához a gyerekeknek a szigetvári telephely által, 2013- ban szervezett kirándulásra.

                A gyergyószárhegyi „Torzsások „ turisztikai egyesülettel előkészítettünk a mostani közgyűlés időpontjára Gyegyószárhegyen egy találkozót  a következő célokkal: helyi kiállítás megtekintése , előadás helyi témákról, tapasztalatcsere, közös ünnepi vacsora.

                 Felvettük a kapcsolatot a gyergyószentmiklós „ Etnographia Gyergyóiensis Alapitvány”  -al, amelynek vezetője Portik H. Irén. Együttműködési Megállapodás jött létre, hogy  a NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉSI ALAP-ból pályázati kiírások révén az egyesületünk támogatást szerezhessen.                 

                 A körösladányi tagok kérésére kapcsolatot hoztunk létre a  topolyai magyarokkal. Személyes kapcsolatok jöttek létre a két település között, amely távlatilag megnyitja a lehetőséget az egyesületünk tagjainak bővítésére a Délvidéki  magyar barátainkkal. Így létrejöhet az ötödik telephelye az egyesületünknek.          

              2013-ban megszerveztük a Dunaharaszti Szent Cecilia egyházi kórus  vendégszereplését  a Ditrói, a Gyergyószárhegyi és a Gyergyószentmiklósi katolikus templomokban, szentmisék keretében. Ennek a kórusnak több tagja az egyesületünknek is tagja.

                A gyergyószentmiklósi tagok az elmúlt év folyamán több alkalommal megbeszéléseket, közös szórakozásokat szerveztünk (pl. Katalin bál, névnapok).

 

Gyergyószentmiklós, 2014, aug. 1

                                                                                                               Gáspár József sk

                                                                                                              elnökhelyettes